Szolgáltatások
Gyermekek átmeneti Otthona
Kik vehetik igénybe?
- Sopron közigazgatási határain belül élő, családban nevelkedő, 3-18 éves korú gyermekek.
- Az a gyermek, aki lakóhelyéről önkényesen eltávozott, így ellátás és felügyelet nélkül maradt.
- Azok a családban élő gyerekek, akik átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül maradtak, vagy elhelyezés hiányában gondozás, nevelés, lakhatás nélkül maradnának, valamint akiknek ellátása a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetett.
- A gondozást szükségessé tevő élethelyzet adódhat lakhatási, életvezetési, egészségügyi problémákból, illetve családon belüli konfliktusokból.
- Ez az elhelyezés hatósági intézkedést nem igényel, a szülő szülői felügyeleti jogát nem érinti, továbbra is felelős gyermekéért.
Meddig szól a gondozás?
- A gyermekek átmeneti gondozása, a szülő kérésére, vagy beleegyezésével, a szülővel kötött megállapodás alapján történik, a problémák, krízishelyzetek megoldásának idejére.
- A gondozás a megállapodásban meghatározott ok fennállásáig - akár néhány naptól -, legfeljebb 12 hónapig tarthat.
- Az elhelyezés a szülő kérésére 6 hónappal, szükség esetén a tanítási év végéig meghosszabbítható.
- A lakóhelyéről önkényesen eltávozott gyermek számára biztosított ellátás időtartama maximum 3 nap.
- Teljes körű ellátást biztosítunk a gyermekeknek, ideiglenesen pótoljuk a szülői gondoskodást.
- Az Otthonban 12 gyermeket tudunk egyidejűleg fogadni. életkoruknak és állapotuknak megfelelő ellátást biztosítunk számukra, segítjük tanulásukat és szabadidejük hasznos eltöltését.
- A gyermekek eredeti intézményi kapcsolatai (bölcsőde, óvoda, iskola, védőnő, háziorvos) továbbra is változatlanul fenntarthatók.
- Elősegítjük, hogy a szülők rendszeresen tarthassák a kapcsolatot gyermekeikkel, részt vegyenek gyermekeik életében, hogy kötődésük a legkevésbé sérüljön.
- Célunk, hogy a válsághelyzetben lévő családok minimális intervencióval, meghatározott időn belül rendezni tudják helyzetüket, azaz megszűnjenek azok a tényezők, melyek a gyermek családon belül történő nevelését veszélyeztetik, hogy a bentlakó gyermekek minél hamarabb visszakerülhessenek saját családjukba.
- A Gyermekek átmeneti Otthonában nyújtott ellátásért térítési díjat kell fizetni!
Elérhetőség:
Sopron, Vasvári Pál út 2./A
Telefon: 99/505-573
Email : gyao-sopron@gyerko.hu